8. Érvényes-e a társadalomra a rendszerekre vonatkozó törvény?

Amennyiben a szerkezetben megvalósuló irányítás egyetemleges törvény, úgy az emberi társadalom rendszerére is alkalmazható. Valóban, a társadalom alkotóelemei együttműködnek és versengenek, szabályozzák és vezérlik egymást. A vezérlés eszközei az új szabályok alkotása, a tudományos-technikai kutatás és a fejlesztés. Míg szabályozó eszközök a meglévő szabályok alkalmazása, a kialakult ismeretek, szokások, voltaképpen az egész kultúra.

Mint más rendszerek esetében is, a környezeti változásokhoz való alkalmazkodást a szabályozás és vezérlés oldalai közötti viszonyok határozzák meg. Az emberi társadalom fejlődése tehát a megőrzés és fejlesztés viszonyától, kiegyensúlyozottságától, vagy éppen egyensúlyozatlanságától függ. Természetesen az emberi társadalmon belül számtalan viszonyrendszert írhatnánk le, amelyeket még bonyolultabbá tesz a környezettel szemben kialakított viszonyrendszer. Ezért buta módon legfeljebb ellentétpárokat emelhetünk ki, de a kapcsolati háló egészét tehetetlenül fogjuk szemlélni.

Mégis kövessük el ezt a butaságot! Pl. a fejlesztések hihetetlen ütemben emésztik fel a természetes élőhelyeket, fogyasztják a természeti erőforrásokat, s elszennyezik a környezetet. Ezzel szemben a természeti erőforrásokat megújító környezeti folyamatokat nem őrizzük meg. A fejlesztés túlsúlyba kerül a megőrzéssel szemben, túl sok lesz a változtatás, a befogadó rendszer változik, s alkalmazkodásra kényszeríti az embert. A kialakult egyensúlytalanság, tehát a túl sok fejlesztés nem vezetett fejlődéshez, hiszen nem szolgálta a jelenlegi környezeti feltételrendszerhez való alkalmazkodást, hanem alkalmazkodási kényszert teremtett, amelynek nem biztos, hogy a rész képes megfelelni.

A szabályozás túlsúlyára, s a túl sok konzervativizmusra jó példa a jogszabályok alkalmazása. A jogszabályok megalkotását bizonyos viszonyrendszerek létrehozása teszi szükségessé, pl. létrejött a közlekedés. Ennek a szabályrendszere azt igyekszik biztosítani, hogy a mindenki egyformán betartsa a közlekedés szabályait, pl. jobbra tartson, vagy adjon elsőbbséget. Ám a közlekedés bővülésével a régi szabályok elavulnak, s újakat kell hozni, hogy a keletkezett anomáliákat ki lehessen kerülni. A társadalmat átszövő szabályrendszer, jogszabályok a végén egy átláthatatlan szövevényt alkotnak, amelyek nehezítik, hogy az új körülményekhez alkalmazkodni lehessen. Mondhatnánk minden szabály később születik, s később is szűnik meg, mint kellene. A jogszabályok túlzott száma és merevsége ugyan úgy nevezhető strukturális fogságnak, mint a fizikai értelemben vett struktúrák túlburjánzása, mint pl. az energiaellátó rendszer kiépítettsége, a városok dominanciája, stb., amelyek akadályozzák, hogy a változó körülményekhez gyorsan lehessen alkalmazkodni. A szabályozás tehát a kiépülő szabályozó eszközökön, struktúrákon keresztül válik gátjává az alkalmazkodásnak, s egyben a fejlődésnek.      

A környezet megváltoztatása nemcsak az emberi társadalom sajátossága. Valószínű, hogy a rendszer minden elemének a rendszer lényegéből következő tulajdonsága, hogy ne elégedjék meg a számára kiosztott hellyel, tágítani akarja azt. Jó példa erre, hogy minden faj szeretné kiterjeszteni elterjedési területét, s erre állandó kísérleteket is tesz, amelyek az éppen fennálló környezeti feltételrendszer által megengedetten lesz sikeres, vagy sikertelen. Az elterjedésnek számos hajtóereje van, mint pl. a népesség számának növelése, az erőforrásokhoz való hozzáférés javítása, a vetélkedés előli kitérés, stb. Ezt teszik az egyes társadalmak is.